
Társasházi energiaközösség – 3 modell a rezsi csökkentésére
Korábban csak kevés társasház lépett a megújuló energia útjára, mert a napelemes rendszert csak egyetlen fogyasztásmérőre lehetett rákötni. Azaz, vagy

Korábban csak kevés társasház lépett a megújuló energia útjára, mert a napelemes rendszert csak egyetlen fogyasztásmérőre lehetett rákötni. Azaz, vagy

Az energiaközösségek olyan társulások, melynek tagjai – lakóközösségek, cégek, önkormányzatok – azért fognak össze, hogy közösen termeljenek, tároljanak, osszanak meg vagy használjanak

Sok vállalkozás halasztja el a tervezett napelemes beruházását, mert nem tud, vagy nem szeretne nagy összegű saját tőkét befektetni. Pedig számos olyan finanszírozási megoldás és kedvező napelem hitel érhető el a piacon, amelyek önerő nélkül, vagy minimális befektetéssel teszik lehetővé, hogy a cég élvezze a megújuló energia előnyeit – azonnali költségmegtakarítást elérve. Pénzügyi szakértő partnerünkkel, példákon keresztül mutatjuk meg a legjobb napelemes finanszírozási megoldásokat.

Az energiatárolás az utóbbi évek egyik legdinamikusabban fejlődő technológiája, 2025-ben pedig különösen kedvező lehetőség nyílt azoknak a cégeknek, akik napelemes rendszerük mellé energiatárolóban gondolkodnak. Az állam 30-50%-os társasági adókedvezménnyel (TAO) segíti a vállalkozásokat, jelentősen lerövidítve ezzel a beruházás megtérülési idejét. Ráadásul egy energiatároló további üzleti előnyöket is kínál. Részletes kalkulációkkal mutatjuk be, milyen megtérülésre és haszonra számíthat.

Sok vállalkozás halasztja el a megújuló beruházását, mert bízik abban, hogy egy uniós támogatással kedvezőbb feltételek mellett építhet majd napelemes rendszert. De megéri várni a pályázati pénzre? Mi van, ha a cégünk nem esik bele a kedvezményezetti körbe? Ügyfeleink példái azt mutatják, nagyon nem éri meg halogatni: a várakozás ideje alatt kifizetett energiaszámlák többe kerülnek, mint maga az elnyert támogatási összeg. Példákkal és számításokkal mutatjuk a pénzügyi szempontból kifizetődőbb megoldást.

Alapjaiban alakul át a hazai energiapiac, ahol azok a vállalatok profitálnak a leginkább, akik a tiszta forrásból előállított energiát el

Egy napelemes rendszer több évtizedre szóló beruházás, amely alapvetően határozza meg a cég működési költségeit. Nem túlzás, húsz év alatt

2024 januárjában jelentős változás lépett életbe a lakossági napelemes rendszereknél Magyarországon: a szabályozási változások elsősorban a szolgáltatóval való elszámolást érintik.

Több új pályázat és finanszírozási lehetőség is segíti a vállalkozásokat az energiaköltségeik csökkentésében és a fenntarthatóbb működésben. Az áramszámla tartós lefaragásának továbbra is a legolcsóbb és legjövedelmezőbb eszköze egy saját napelemes rendszer, amely önerőből is 2-6 év alatt megtérülő beruházás, támogatással pedig még jobb pénzügyi lehetőséget jelent. Mutatjuk a legújabb napelemes pályázati és finanszírozási lehetőségeket, amelyek segítik a cégeket a zöld átállásban. Érdemes készülni, nagy roham várható az ingyenpénzekért.

Az elmúlt hónapokban a csapból is energiatárolás folyik, nemrég pályázat is nyílt a háztartások számára akkumulátorral szerelt napelemes rendszerekre. De mi a helyzet a vállalatokkal? Nekik is megéri energiatárolásba fektetniük? A válasz összetett: a szabályozás, a piaci trendek és a technológia fejlődése is arra mutatnak, hogy tényleg eljött az energiatárolás forradalma. Ugyanakkor alapos számítások, a cég fogyasztási jellemzőinek pontos feltérképezése szükséges ahhoz, hogy gyorsan megtérülő és komoly jövedelmet termelő beruházásról beszélhessünk. Mutatjuk, kinek éri meg, és mekkora része váltható ki a fogyasztásnak egy akkumulátoros rendszerrel!